Valóban, a jeleknek, velük a jelképeknek kiélezett helyzetekben különösen nagy szerepük van.
Az írásjel szimbólum, azaz csak elvont, egyezményes kapcsolat áll fenn a jel és a jelölete között (szemben az ikonnal, ahol a kapcsolata hasonlóság (festmény-tárgya) és a szimptómával, ahol a kapcsolat fizikai (füst a tűz jele). Ezért is lehet a jelképeknek különleges jelentősége.
*
Kétségtelen, hogy a rovásírás létezett. Az is valószínű, hogy a vándorló türk népek szinte mindegyike már a honfoglalás előtti időkben is használt rovásírásos jeleket. A velük rögzített adathordozók azonban egyik nép kultúrájában sem alkotnak jelenleg ismert, igazán összefüggő, és számottevő dokumentumállományt, írásos hagyatékot. Nem csak azért, mert eredeti, rovásos formájukban a hordozók múlékonyak voltak. A papír is az. (A továbbiakat lásd az egyszerűség kedvéért a Wikpédia szócikkeiben.)
Ettől még másnak más lehet a véleménye, de pusztán a véleményétől még nem kerül elő további hagyaték. Kutatni természetesen kell, és attól függően, milyen történeti kutatási tervek keletkeznek a kulturális politika függvényében, ez bizonyára automatikusan meg is történik, a tudomány működését ismerve. Az adófizetők pénzének ilyen felhasználása legitim. Az is természetes, hogy civil tevékenység keretében rovásírásos fordítások készüljenek, és ezeket digitalizálják, könyvtárak tárolják.
Ezért nekem, magyarként, ezek egyelőre nem olyan fontos művelődéstörténeti emlékek, hogy támogassak állami tananyagként oktatott rovásírást, mert ez minden adófizető pénzébe kerül, tehát azokéba is, akik az én álláspontomat osztják.
Azért egyelőre, mert természetesen megváltoztatom a véleményemet, ha a rovásírás jelentős elterjedtségéről, egykori kiemelkedő fontosságáról mégis bizonyítékok kerülnek elő.
És ezért azt se támogatom, hogy az adófizetők költségén tegyenek ki rovásírásos helynévtáblákat.
Az viszont fontos, hogy ahol magyarok laknak, ott magyarul ne csak a helynévtáblák szerepeljenek, de az óvódáktól a szakiskolákig is, továbbá a menetrendektől a telefonkönyvekig, az utcanévtábláktól az üzletfeliratokig és így tovább magyarul, a mai magyar nyelven is létezzék oktatás, dokumentum, kiírás. Lévén, hogy nekem nem a változó kormányok által irányított állam a hazám, hanem az, ahol magyar kultúra van. Ezért érdemes küzdeni.
*
Ha tehát vannak, aki a rovásírás oktatási, helynévtáblai stb. alkalmazását mindennek ellenére közpénzen mégis szükségesnek tartják, akkor ez is valaminek a szimbóluma, de ez már nem kulturális, hanem politikai jelkép. Azt jelképezi, hogy egy tudományos kérdést politikai eszközökkel lehet eldönteni.
Létezik olyan álláspont is, hogy valójában csak azért megosztott a tudományos közvélemény, mert a baloldali és liberális történészek és mások elhallgatják, szándékosan nem kutatják a rovásírást, mivel gyenge a „magyarságteljesítményük”. Ez már a politikai kérdésen is túlmegy.
Ungváry Rudolf
From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of andras lajos roth
Sent: Friday, January 31, 2014 9:27 PM
To: levelező lista
Subject: [KATALIST] ROVASIRÁS ON
Nem kell se tudomány, se tudománytalanság, se indulat, se célozgatás, se egymás kétségbe vonása ahhoz, hogy megismerjük,elfogadjuk azt az egyszerű tényt, hogy valahol, valakik kitermeltek/kifejlesztettek magukból, maguk, netán sorstársaik, kortársaik örömére (vagy éppen bosszantására) egy írás (végül is egy emberi kapcsolatfenntartó) rendszert. Az egyszerű nyilvántartás (valakinek róvására!), emlékhagyás, jelrögzítés szándékával.
Az csak hab kell legyen a tortán, hogy ma reneszánsza van e jelrendszernek. Nem csoda, hisz a valamikori elhallgattatása (netán tiltása) ellenére is fennmaradt, még ha féltve őrzött, beavatottaknak büszkén mutogatott tárgyi, művelődéstörténeti ritka emlékként is. És ez az utolsó amit fontosnak kell tartanunk: hogy MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉK! És ez a MIÉNK a magyaroké, függetlenül attól, hogy magyar rovásírásnak vagy székely írásnak tituláljuk.
Vannak vidékek, ahol a rovásírásnak, mint szimbólumnak akár nemzetmegőrző szerepe volt és VAN. Ne kérdőjelezzük meg, inkább csodálkozzunk rá!
Ez is a miénk és milyen jó hogy van!
Hányan vagyunk, akik a Bibliát más - hozzánk közelebb eső, elérhetőbb - írásrendszerekben sem olvastuk végig?! Hányan vagyunk, akik nem olvastuk végig Ady, vagy akár a többi nagy jeleseink versét, írását?! És miért ne lehetne/szabadna mindezek rovásírású változatát olvasni? Apadó, szunnyadó, a digitáliák által vezérelt agytekervényeinknek miért ne lehetne ez egy fiatalnak, idősnek egyaránt frissítő szellemi bravúr??
"Mi a célja annak, hogy a mai fiatalok olvassák, használják a rovásírást?"
A célja sokrétű lehet. Az első talán, amit fennebb már megjelőltem: szellemi bravúr, önképzés, önmagunk határainak/korlátainak feszegetése.
És miközben megismerkedünk, megtanuljuk ezt a különleges írásmódot, megismerkedhetünk annak a népcsoportnak a történelmével, kultúrájával, mely a magyar néphez tartozónak tartotta és tartja magát (és ennek, a múltban is számos önzetlen jelét adta). És nem zárhatjuk ki annak a lehetősőgét, hogy közben nemzeti öntudatunk és büszkeségünk is erősödik. Mert azért az Olt, Maros és a Küküllők, na meg az Aranyos vidékén élőknek - vitánk tárgyának - önazonosító szerepe is van a neolatin rengetegben. Ebben is különböznek, másabbak, ha úgy tetszik "székelyebbek"!
S ez ne sértsen senkit, de bátorítson mindenkit önmaga vállalására!
Nem lehet! Nem cserélik le! Csak melléje teszik/tesszük!
Miért ne lehetne egy teljesen, vagy többségében, netán akár csak 20-25%-os nagyságban, magyarok/székelyek által lakott településen kirakni így is azt a helységtáblát, főleg, ha a magyar feliratokat ismeretlen kezek minduntalan lekaparják/ feketével átfestik/ letörik??
S szerintem, ha valaki ismeri nemzete történetét, földrajzát, akkor rovásírásos tábla ellenében is biztos haza talál!!
Ne tagadjuk meg azoktól ezt a lehetőséget, akik úgy érzik, hogy szükségük van rá, vagy jobban érzik magukat puszta lététől, avagy használatától!
"Régen a görög, a latin nyelv tanulása volt fontos, és nagyon hasznos is!!!"
Igen! Fontos és hasznos volt... egy darabig. Ezzel is erősítettük az európai és a latin kultúrához való kapcsolódásunkat.
De azért a reformáció nagy eredménye a nemzeti nyelven történő prédikáció lett nemde?!
És hallottunk már ún. "görögpótló" tantárgyak bevezetéséről is egy adott korban úgy-e?!
És utolsó megjegyzésem:
Ez alatt az idő alatt, míg vitakoz[t]unk egymással vajon hány oldalt tudtunk volna digitalizálni, akár latin, akár cirill, akár rovásbetűkkel?
Talán abba kellene hagynunk ezt a vitát és be kellene kapcsolódnunk a digitalizálásba!!
Van szépsége! Van varázsa! Van értelme!
Aztán mindenki úgy olvasson, ahogy a szíve diktálja...
Üdvözlettel a rovásírás földjéről:
