2017. június 19., hétfő

Re: [KATALIST] könyvtárosjövő

Kedves Kollégák!

A témával kapcsolatban a könyvtárostanárok levelezőlistáján élénk eszmecsere folyik.
Röviden összefoglalom a lényeget.

Remélhetőleg, csak félreértésről van szó.
Sem a Könyvtárostanárok Egyesülete, sem az  OPKM nem kapott ezzel kapcsolatban sem hivatalos, sem más információt.

Az előfordulhat, hogy mint ahogy a jogszabály szövegéből is kitűnik helyenként, hát még az alkalmazási gyakorlatból, többen vannak úgy döntéshozói helyzetben, hogy nem tudják, mi a különbség a könyvtáros, a segédkönyvtáros és a könyvtárostanító/tanár között. Pedig ezek sem jogilag, sem szakmailag nem azonosak. Sem kompetenciában, sem jogosultságban...

A könyvtáros most is egyértelműen NOKS-os, míg a Könyvtárostanító/tanár most is pedagógus. A könyvtárhasználatot pedig a jelenleg érvényes tantervek szerint kötelező tanítani, még akkor is, ha ezt több iskolában nem teszik meg.

Sajnos a hír pontosabb forrása még nem derült ki, így konkrétabban nem tudjuk értelmezni, nem tudunk állást foglalni.
Ahogy erre lesz lehetőség, mind az OPKM, mind a KTE meg fogja tenni.

Üdvözlettel:
Dömsödy Andrea  iskolai könyvtári referens    EKE - OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum  1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40. (Ide semmit ne postázzanak!)  Postacím: 1581 Bp., Pf. 14.  domsody.andrea@opkm.hu  Telefon:06-70-683-44-32  Irodai telefon: 06-1-323-55-55  
On 2017.06.14. 22:58, konyvtar@szentlaszlo1.hu wrote:

Tisztelt Kollégák!

Felmerült egy probléma a következő tanévvel kapcsolatban, szeretném tudni, ki mit tud róla.

A múlt heti igazgatói értekezleten a tankerületből , hogy nyáron lesz egy törvénymódosítás (rendelet), ami szabályozza egységesen az iskolai könyvtárosok helyzetét. A könyvtáros egyértelműen nok-os lesz, ami fizetésben nem jelent változást, viszont nem tanít, 40 óra a heti munkaidő, és 26 nap az éves alapszabadság. Nem lehet ezután, hogy tanárként legyen valaki könyvtáros, választani kell.

Ti erről mit tudtok? Mit gondoltok?

Erzsi

 


_______________________________________________  Katalist mailing list  Katalist@listserv.niif.hu  https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist